Fill the signin form and go to your private zone.
Szezonnyitó gyorsulás: Április 15.
Sziasztok!
Jubileumi verseny előtt állunk, hiszen a 10. születésnapját ünnepli a rendezvénysorozatunk! több mint 50 versenyen, több ezer rajton vagyunk túl. Köszönjük, hogy mindig velünk voltatok.
Próbáljuk mindkét versenypályán a biztonságot növelni, hiszen az a legfontosabb. De ennek eléréséhez a versenyzőknek és a nézőknek egyaránt a biztonsági szabályok betartása elengedhetetlen. Nagyon szigorúan fogjuk venni a szabálysértőket, akár még a versenyből kizárással is.
Az Rábaringi versenypályán a biztonság mellett a pálya tapadásának javítása az idei fő célunk. Úgy hogy már az első Rábaringi versenyen, ragacsozott pályán állhatnak rajthoz a versenyzők. A pályakezelés mellett a terület rendbehozatala, új depó kialakítása, az Országos Bajnokság is a fő céljaink közé tartozik.
.
.
Fertőszentmiklós: Április 15.
- Autós-motoros gyorsulási verseny: 10 évvel ezelőtt, a pár utcai autóból és motorosokból álló amatőr versenyző, mostanra már komoly, profi versenyzőkké nőttek ki magukat. Minden évre egyre komolyabb versenygépek állnak rajthoz. Ide év nagyon sok új meglepetést, pályacsúcsot fog hozni. A versenyzők 9 autó, illetve 10 motor kategóriában állhatnak rajthoz.
- RC autó bemutató: Szombathelyi RC autós csapat fog bemutatót tartani, nem mindennapi modell autóikkal. A pályájuk a füves részen lesz megépítve. Garantáltan nagyon látványos bemutató lesz!
- Rally élményautózás: 2012-ben a Sopron Rally csapat vár benneteket egy jó kis élményautózásra. Olyan autókat vezethettek,mint egy 300 lóerős Impreza, sőt a a hétszeres magyar rallybajnok Ifj. Tóth János (Janika) 330 lóerős

Impreza STI kormányát is forgathatod.
-
- Gyerkekeknek: Mivel a “gyorsulás egy családi szórakozás” éppen ezért, külön birodalmat építünk fel a gyerekeknek a verseny idejére. 
.
.
.
Belépő jegyek ára változatlan: 1800Ft/fő, 10 év alatt INGYENES!
Nevezési díj a gyorsulási versenyre: 2000Ft (nevezni a helyszínen lehet)
.
.
Várunk sok szeretettel mindenkit 2012-ben is!
Westdragrace_Team
















9 hozzászólás
na? milyen volt a speeker?
Most is az az idióta bemondó lesz? Hol van Frenki? 10000X jobb mint az a gyökér aki tavaly volt.
lesz verseny,már nem mond olyan rossz időt!
Hello!
Rossz idő, eső estén meg lesz tartva a verseny?
Hello!
Rossz idő, eső estén meg lesz tartva a verseny?
Helló! Érdeklődnék, hogy a 15-kén meg lesz e tartva a verseny mert nagyon rossz időt jósoltak
és elég messziről mennénk ?!
Rossz idő esetén mi lesz,mert esőt mond vasárnapra sajnos.
Üzeneted moderáció alatt.
Üdv! Kapunyitás hány órakor lesz? Válaszod előre is köszönöm.
Üzeneted moderáció alatt.
Hello! I love your blog and your drawings (spectacular), also love to draw, I am antirvesidg, is to create in my soul. I won some stamps on my blog and pointed her to win this blog too. I would like to see on my personal blog The Druid’s Journey (www.aviagemdodruida.blogspot.com). Thanks, Lukhas Stein.
Üzeneted moderáció alatt.
Hello!
Mikor kezdődik a gyorsulás?? 9körül?
Mikor lesz vége?
Üzeneted moderáció alatt.
El lehet vitetni valakit egy körre ??
és ha igen mennyiért?
Üzeneted moderáció alatt.
van egy induló lista?
Igen,lehet. de a biztonsági szabályzatnak és a műszaki feltételeknek meg kell,hogy feleljen a motor!
Üdv!Street 400-ba lehet rendszám nélküli motorral indulni?
Szólj hozzá!